A betétbiztosítás védi egyrészt a banki betétesek megtakarításait, másrészt, közvetett módon a magyar pénzügyi rendszer stabilitását.

A múlt

1993-ig a bankbetéteket az állam teljes körűen garantálta. Ebben az évben született meg a piacgazdasági alapokra épülő betétbiztosítás rendszere, melyet az Országos Betétbiztosítási Alap működtet. Az OBA működésének megkezdése előtt elhelyezett betétekre – felvételükig – továbbra is az állami garancia vonatkozik.

A jelen

Az OBA-t egy független igazgatótanács irányítja, melyben képviselői útján részt vesz a hazai pénzügyi világ valamennyi szereplője. Az OBA gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi, amely az Országgyűlésnek tartozik beszámolással. Az OBA nem hatóság, de feladatai ellátása érdekében rendelkezik a szükséges jogkörökkel, valamint szorosan együttműködik a pénzügyi szabályozó szervezetekkel. Az OBA a tagintézetek kötelező rendszeres befizetéseiből és az ebből felhalmozott vagyon hozamából látja el feladatát. Ezen felül, a betétesek kártalanítása céljából, rendkívüli díjfizetést rendelhet el tagjai körében, illetőleg – kormánygaranciával – hitelt is fölvehet.

Hogyan működik a betétvédelem?

Ha egy hitelintézet fizetésképtelensége miatt, az ott lévő bankbetét nem vehető fel, akkor az OBA 7 munkanapon belül az ügyfél részére kártalanítást fizet. A kártalanítás betétesenként és egy hitelintézetre összevontan legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő forintösszeg. A törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén, amennyiben elkülönített számlán került elhelyezésre a betét, úgy a kifizetés felső összeghatára további legfeljebb 50 000 euróval növekedhet.

A hazai betétbiztosítás működésének lényege az alábbi három pontban foglalható össze:

  • A hitelintézetek fizetésképtelensége esetén az OBA kártalanítást kizárólag a pénzmosás és terrorizmus finanszírozás megelőzéséről szóló törvényben meghatározott módon beazonosított betétesek betétjei után fizet.
  • A kártalanítás maximum százezer euró betétesenként, mely bizonyos esetekben legfeljebb 50 000 euróval növekedhet (az OBA forintban fizeti ki).
  • A biztosítás minden hitelintézetre külön-külön érvényes. Tehát, ha egy betétes több bankban helyezi el a pénzét, akkor mindenütt biztosítottá válik 100 ezer euróig.